2013. december 13., péntek

A 7 csakra

A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent.

A csakra forog, ezáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. Az óramutató járásával megegyező irányba forog, ha a környezetből energiát vesz fel és ellenkező irányba, ha energiát ad le. A csakrák a testhez a különböző mirigyeken és idegdúcokon kersztül kapcsolódnak. Az idegrendszeren kersztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket. Az ókori távolkeleti orvostudomány térképezte fel, 7 fő energiaközpont található az emberi testben, melyek a gerinc mentén helyezkednek el. Szoros kapcsolatban állnak lelki folyamatainkkal.

Testünk 7 fő energiaközpontja alulról felfelé haladva:

gyökércsakra

hasi csakra, más néven szexcsakra

köldökcsakra

szívcsakra

torokcsakra

homlokcsakra

koronacsakra

Ezen kívül testünkben számos mellékcsakra található, melyek közül a legjelentősebbek a két tenyér és a két talp közepén találhatók.

/Csakrák helye a talpon/



Az egyetemleges élet-energia a gyökércsakrából kiindulva halad a koronacsakra irányába, mintegy összefüggő láncra fűzve azokat. Mivel mindegyik csakra az ővele szomszédos csakrákon felül a test több pontjával – szervével – is kapcsolatban van, ez a kapcsolat alkotja a „működő egész”-et. Belátható, hogy ezek bármelyikének nem megfelelő működése – az elszenvedett energiahiány vagy többlet miatt –, felboríthatja az élet egyensúlyát, azaz betegségeket okozhat.

Ha a csakra normálisan működik (vagyis az óramutató járásával megegyező irányba forog), akkor a csakra nyitott, így fel tudja venni a környezetből az energiát.

A csakrákkal való foglalkozás segít, hogy a mindennapi stresszt és zaklatottságot nyugalommá és higgadtsággá alakítsuk át. Tisztítja a tudatot, mély ellazulást, de ugyanakkor éberséget biztosít a meditációk során. A csakrákkal való rendszeres munka érzékenyebbé tesz bennünket az élelmiszerekre. Ez azt jelenti, hogy tudatosabban próbálunk meg táplálkozni.



1. Gyökércsakra (Muladhara)




Elhelyezkedése: gerincoszlop alsó vége: farokcsont, keresztcsont

Hozzá tartozó szerv és testrész: mellékvese, csontok, csontváz, gerincoszlop, fogak, körmök, p.osztata, n.mi szervek, végbélnyílás, végbél, vsatagbél, vér és sejtfelépítás, talp, láb.

Színe: vörös

Ez a csakra örvénylik a leglassabban. Elsődleges feladata a földelés, a biztonság megteremtése. A fizikai biztonságérzettel, bizalomal áll kapcsolatban. Ez a test erőműve. Ahhoz, hogy a gyökércsakra energiáját egészséges áramlásba tartsuk, egészségesen kell táplálkoznunk, friss levegőn kell mozogni és rendszeresen meg kell tisztítani az egész életünket. A leggyakrabban fellépő érzelmi működési zavarok a gyökércsakrával kapcsolatban a félelmek, a depresszió, az alvászavarok. És a leggyakrabban fellépő fizikai működési zavarok az aranyér, isiász, vesekő, magas- és alacsony vérnyomás, fogínygyulladás, hasmenés, székrekedés, izomgörcs, hideg végtagok, influenza, gerincproblémák, vizelési problémák.



2. Hasi csakra / Szex csakra (Szvadhiszthana)



Elhelyezkedése: köldök és a farokcsont között félúton helyezkedik el.

Hozzá tartozó szerv és testrész: ivarmirigyek, p..efészk, p..evezeték, méh, hü.ely, h.rék, h.revezeték, h..vessző, vese, testfolyadékok

Színe: ragyogó narancssárga

Kicsit gyorsabban forog, mint az előző. A sz.x csakra a párkapcsolattal, a sz.xualitással, a kreativitással, a táplálkozással és a fizikai erőnléttel van kapcsolatban. Érzelmi működési zavarok: or..zmusproblémák, kreativitás hiánya, étkezési problémák, párkapsolati gondok.

Fizikai működési zavarok: gombás fertőzés, bélgörcsök, hajprobléma, m.nstruációs probléma, p.tefészek és h.re problémák, elhízás, impotencia. A gyökércsakra szintjén az „én” állt a középpontban, míg a második csakra szintjén az ember a másik felé fordul. Itt már a szociális kapcsolatok is fontosak.

A sz.xcsakra tipikus témái: a féltékenység, az ingázás a szabadság és a kötöttség között, a szenvedély kezelése. Ha ez a csakra jól működik, akkor elősegíti azt, hogy sz.xuális és testi örömöt kapjunk, illetve adjunk át. Ha nem vagyunk elégedettek a testünkkel vagy stresszesek vagyunk, akkor ez a csakra zsugorodni kezd, és szennyezetté válik. Emiatt fáradtságot és csüggedtséget érezhetünk. Viszont ha túl sokat foglalkozunk a testünkkel, akkor túlméreteződik a csakra és szintén szennyezetté válik.

Blokk a sz.xcsakrában: feszült viszony a másik nemmel, sz.xuális vágyak kényszerű kielégítése vagy elfojtása, visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalomhiány, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok.

3. Köldökcsakra (Manipura)


Jelentése: ragyogó ékkő

Elhelyezkedése: köldök és a szegycsont alja között

Hozzá tartozó szerv és testrész: hasnyálmirigy, máj, lép, epehólyag, gyomor, nyelőcső, vékonybél, vastagbél, patkóbél, vakbél, féregnyúlvány, rekeszizom

Színe: sárga

Gyorsabban forog, mint az előző kettő. Ehhez a csakrához tüzes energiák társulnak. Szenvedélyekről, haragról és az érzések feldolgozásáról van itt szó. A tűz belső erőnket is szimbolizálja, amitől nagyon sokan félnek. Sok félelem legfőbb oka a saját erőnktől való félelem. Megfelelő működés esetén: boldognak, szabadnak érezzük magunkat, úgy érezzük, helyesen cselekszünk, optimisták vagyunk, rendben van a munkánk, jó helyen vagyunk.

Blokk a csakrában: hisztéria, szadizmus, mazochizmus, dühkitörés, szégyenlősség, kisebbségi érzés, túlzott racionalizmus, hatalmi vágy, elégedetlenség, ingerültség, önbizalomhiány, félelem, kedvetlenség, bizonyításvágy, idegesség, sikertelenségérzet, irigység, maximalizmus.

A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: gyomorfekély, epepanaszok emésztési problémák, cukorbetegség, májbetegség, szemprobléma.

4. Szívcsakra (Anahata)


Jelentése: érintetlen, határtalan

Elhelyezkedése: mellkas közepén, szívtájékon

Hozzá tartozó szerv és testrész: csecsemőmirigy, szív, mellkas, mellüreg, tüdő

Színe: zöld

A 7 csakra középső tagja, mely az anyagi és a szellemi világ közötti híd. Hozzá kapcsolódik az együttérző és a feltétel nélküli szeretet, melynek jegyében elfogadunk másokat és feltételezzük róluk, hogy igyekeznek a tőlük telhető legjobbat adni. De önmagunk teljes elfogadása is a szívcsakrával kezdődik. A szívcsakra az a központ, amelyen keresztül szerethetünk. Minél nyitottabbá válik ez a központ, annál nagyobb lesz a képességünk, hogy önzetlenül szeressünk, ez az élet folytonosan táguló köre.

A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: szívbetegségek, magas vérnyomás, rák, immunrendszerrel kapcsolatos betegségek Érzelmi működési zavarok: asztma, ekcéma, rák, AIDS, szénanátha, szívpanaszok, autoimmun betegségek





5. Torokcsakra (Vissudha)


Jelentése: megtisztulás

Elhelyezkedése: toroknál, gégefőnél

Hozzá tartozó szerv és testrész: pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, gége, nyak, állkapocs, garat, légcső, hörgők, tüdő, nyelőcső, száj, hangszálak

Színe: kék

A torok csakra a kommunikációval, a kreativitással, az önfegyelemmel és az önkifejezéssel áll kapcsolatban. Egyben a hallás központja is.

A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: fülproblémák, asztma, köhögés, megfázás, mandulagyulladás, nyelvprobléma, pajzsmirigy-probléma, sklerosis multiplex, szájszag, torokfájás, tüdőproblémák.

Érzelmi működési zavarok: önkifejezési problémák, fecsegés, dadogás.

6. Homlokcsakra / harmadik szem (Adzsna)


Jelentése: érteni, tudni

Elhelyezkedése: két szemöldök között

Színe: ibolya, liláskék

Hozzá tartozó szerv és testrész: agyalapi mirigy, központi idegrendszer, agy, szem, orr, fül, kisagy

Az intuíció és a hatodik érzék szerve. Ez vezérli a koncentrációt és a meditatív képességeket. A harmadik szemünket érezzük, amikor hirtelen nagyszerű ötletünk támad, és védve érezzük magunkat. Ilyenkor a belső látásunk és érzékelésünk működik, amely itt indul be és a koronacsakrában teljesedik ki. A harmadik szem irányítja a nevetést is, ezért a homlokcsakra egyik legnagyobb feladata, hogy tudjunk nevetni magunkon.

A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: fejfájás, migrén, rövid- és távollátás, zöld hályog Érzelmi működési zavarok: tanulási nehézségek, rémálmok

7. Koronacsakra (Szahaszrara)



Jelentése: ezerszeres

Elhelyezkedése: fejtetőn

Hozzá tartozó szerv és testrész: tobozmirigy, agy, koponya, szem

Színe: fehér

A korona csakra szintjén elérjük a teljes szabadságot, felelősséget vállalunk életünkért és bízunk a megérzéseinkben és a belső vezetésben.

Hozzá tartozó szerv és testrész: Parkinson-kór, epilepszia, öngyikossági kísérlet, skizofrénia.

Érzelmi működési zavarok: Alzheimer-kór

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére