2013. december 16., hétfő

Akácbor - Fekete ribizlibor

Akácbor


Hozzávalók:

5 l víz kb

4 l akácvirág

2,5 dkg citromsav (vagy borkősav)

1,6 kg cukor

10 dkg apróra vágott datolya

1 rúd fahéj

5 szem szegfűszeg

csipet szerecsendió-virág

Elkészítése:

Egy 6 literes edényt kétharmadáig rakjuk akácvirággal, majd felöntjük a vízzel, beleszórjuk a datolya felét, felforraljuk, és még fél óráig tovább gyöngyöztetjük. Levesszük, másnapig az edényben hagyjuk, majd átszűrjük. Hozzátesszük a cukrot, a citromsavat és a datolya másik felét. 2-3 hét múlva az első forrás megesik, ekkor átfejtjük, beledobáljuk a fűszereket.

Újabb 1-1,5 hónap múlva átforr, ekkor üvegekbe szűrjük. Kb 10 nap múlva szépen leülepedik, akkor átfejtjük a végső üvegébe. Kellemesen lehűtve fogyasztandó.

Szerecsendióvirág helyett más fűszer is jó hozzá, pl szekfübors, vagy gyömbér, csak vigyázzunk, mert elviheti az aromáját, ha sokat teszünk bele. Datolya helyett kipróbáltam már fügével, mazsolával, papayával, aszalt sárgadinnyével és szilvával is. Utóbbival egyedül nem szabad, mert sötétre festi a bort, én a mazsolával kevertem. Ha viszont vörösre akarjuk, akkor mehet bele a megadott mennyiség.


Fekete ribizlibor


Hozzávalók:

2 kg fekete ribizli

1/2 kg piros ribizli

3+2 l víz

1,5+1,5 kg cukor

Elkészítése:

A gyümölcsöket alaposan megmosunk, és összezúzzuk. Ráöntjük a 3 l vizet, belekeverünk 1,5 kg cukrot, és letakarva 4-5 napig állni hagyjuk. (A lényeg, hogy már pezsegjen.) Leszűrjük, kipréseljük, a sűrűjét 2 liter vízzel elkeverjük, addig várunk, míg ez is megpezsdül, majd kipréseljük, a többihez adjuk.

Hozzákeverjük a maradék cukrot, nagy üvegbe öntjük, kotyogóval ledugaszoljuk, és az edényt langyos helyre állítjuk.

Két-három hét múlva (vagy ha a forrás tovább tart akkor) tiszta demizsonba átfejtjük.

Legvégül cirka 2 hónap múlva, amikor teljesen letisztult a borunk, óvatosan lefejtjük és palackozzuk. Nem sokban tér el a pirostól, de ennyi is döntő. Ez testesebb, aromásabb. Kevesen kóstolják meg, de aki megtette, inkább már ezt inná. Vigyázni kell vele, mert ha valamire rácsöppent, cseszhetjük, mert rendkívül erős festőképességű a leve. A másik ok amiért vigyázni kell vele, mert becsapós. Az ember azt hinné, nem erősebb a szörpöknél, aztán jön a meglepi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelmeztetés

A Gyógynövények - Kövek - Teák egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Gyógynövények - Kövek - Teák szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Gyógynövények - Kövek - Teák oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.


Összes oldalmegjelenítés

Az oldal bannere

Az oldal bannere

Itt voltak


Translate

xxxx

lap tetejére

xxxxxxxxxxxx

lap tetejére